Kanetsune Kiridashi- a tökéletlenség bölcsessége
A feleségem mindig is szeretett hobbiból fényképeket készíteni. Mostanában a kitartó munkája lassan beérni látszik, és a természetfotói kezdenek egyre felkapottabbaklenni. Idén ősszel több helyi jellegű képkiállítása is volt, ráadásul a közösségi médiában is rengeteg pozitív visszajelzést kapott az alkotásaira. A képei általában igazi családi program keretében készülnek: a gyerekekkel együtt kivonulunk a Hármas-Körös árterébe, és amíg életem párja vadul kattogtat a naplemente csodáit meg a szitakötőket üldözve, addig én minden kreativitásomat bevetve megpróbálom lekötni a 2 és 7 éves gyermekeinket. Ez utóbbi feladat kapcsán szoktam farigcsálni nekik, és alkalomadtán tüzet is rakunk és nyársalunk a természet lágy ölén. A faragáshoz és a szalonnasütéshez pedig – igen, végre csak a tárgyra térek – kell egy jó kés. Általában egy MoraPrecisionnel oldom meg a felmerülő feladatokat, de pár hete gondoltam egy merészet, és vettem egy Kanetsune Kiridashit, hogy kiváltsam a nagyszerű svéd kiskést. Az utóbbi időben egyre jobban elhatalmasodó japán-mániám hatására ugyanis egy, a Precisionhöz hasonló habitusú, de japán késsel kívántam járni az ártéri erdőket. A mai cikk arról szól, hogy mennyire váltotta be a reményeimet a felkelő nap országából származó tradicionális jellegű kisfix
A kés adatai:
Kanetsune Kiridashi
Teljes hossz: 17/18,8 cm (élvédő nélkül/élvédővel)
Markolat hossz: 9,5 cm
Pengehossz: 7,5 cm
Penge vastagsága: 2 mm
Vágóél: 5 cm
Súly: 47/56 g (élvédő nélkül/élvédővel)
Markolat és pengevédő anyaga: vadcseresznyefa
Penge anyaga: SK-5 szénacél
Megjegyzés: ez a kés három különböző méretváltozatban elérhető (50, 48 és 44 mm pengehosszokkal) jelen írás a legnagyobb változatról készült.
A kést interneten rendeltem, egy EDC körökben ismert webshopból, 7500 Ft-os áron. A konyhakésekkel hírnevet szerzett japán Kanetsune cég a low budget árhoz illőcsomagolást biztosított a vágóeszközhöz. A kiridashi egyszerű buborékos fóliában érkezett, ijesztően (értsd: simán lehetett vele borotválkozni) élesen, mindenféle doboz vagy dokumentum nélkül, csak az élvédőre volt felragasztva pár használattal kapcsolatos jótanács egy matricán – japánul.
Első pillantásra megnyert magának a kés. Szeretem az egyszerű, letisztult formákat, és ez bizony egyértelműen ilyen. A lapított henger alakú markolat, a szimpla fekete műanyag bakni, és a féloldalas leélezéssel ellátott, igazi tradicionális kiridashi-forma penge szentháromsága harmonikus egészet alkot. Ami picit rontja az összképet, az a„bután” letört hegy. Mikor elhíreskedtem a szerzeményemmel a VaszilijEDC Ultras legénységének, bizony az első kérdés az volt az irányomba, hogy ugyan mit csináltam mára kiskés hegyével… Akkor is jeleztem és most is jelzem, hogy nem én amortizáltam le idejekorán a vasat, hanem gyárilag ilyen a hegye, valószínűleg annak érdekében, hogy ne sérüljön olyan könnyen.
A kés élezett oldala véleményem szerint gyönyörű és letisztult hatást kelt, és a korrózió ellen részben barnított felületet kapott. A lapos oldala már nem annyira tetszik, mivel egy japán írásjellel és a kontúrok mentén némi szálcsiszolással van ékesítve. Az írásjelnek személy szerint örülök (a Google fordító szerint az van rajta, hogy „Szellemek”, bár szerintem ez valami tévedés lesz), a csiszolást nem annyira értem, de gondolom technológiai oka lehet.
A külcsín része az egyszerű élvédő is, amely a markolattal megegyező faanyagból készült, és szépen leköveti a penge formáját – kivétel a hegynél, ahol a pengével ellentétben a tok nincs lebutítva. Kinézetben kiválóan harmonizál a markolattal, így a késre a japán minimalizmus rajongói számára az élvédővel együtt is szívmelengető ránézni.
No de egy késnél nem csupán a kinézet, hanem a használati érték is igen fontos szempont. A kiridashi kések alapvetően ceruza hegyezésre, és kisebb famunkájra lettek kitalálva Japánban. A Kanetsune-féle változat is ezekre a legjobban használható, de én hozzátenném, hogy akár EDC-re, illetve kisebb túrakésnek is alkalmas az eszköz.
A teszteket ceruza hegyezéssel, nyársbot és tollaság faragással kezdtem. Munka során egyből feltűnt, hogy a letisztult, szimpla markolat mennyire sokoldalúan használható, és mennyire jól kitölti a felhasználó tenyerét. Az én közepes kezemben minden fogásnemben kényelmesnek és biztonságosnak bizonyult, még vizes környezetben is. Ilyenkor bizonytalanodik el az ember, hogy vajon mi szükség pl. a Mora Craftline sorozatnál alkalmazott ujjvédő kitüremkedéseknek, amikor ilyen biztos fogás esik egy késen ezek nélkül is? Ha a Kanetsune-féle kiridashi esetében valami user error miatt mégis rácsúszna az ember ujja a pengére, akkor sem fog történni semmi baj, mert az acél markolat felőli néhány centije nem kapott leélezést. A markolat tehát szerény véleményem szerint tökéletesen muzsikált használat során, de mi van a pengével?
A penge sokaknál „dealbreaker” lehet, több okból is. Az anyaga a japán SK-5, ami a budget kategóriában viszonylag szívósnak és éltartónak számító szénacél (pl. a Hultaforslegendás zöld GK kése is ebből az anyagból van). Mint szénacél, rozsdásodásra erősen hajlamos, ezért nem árt néha megtörölgetni, esetleg időnként beolajozni. Az anyag helyett azonban a forma és a leélezés lehet a problémásabb. A kiridashi forma egyenes, viszonylag rövid vágóélet ad, ami egyedi szöget zár be a markolattal, és hagyományosan csak az penge egyik oldala kap leélezést, a másik oldal elvileg élezetlen, egyenes. Emiatt ezeknek a késeknek a használata megszokást, gyakorlást igényel, a hagyományos, egyenes/skandi/konvex leélezésű késekhez képest, amiknél a penge átalában nagyjából párhuzamos a markolattal. Vágás során az aszimmetrikus él miatt a penge az anyagban „el tud vándorolni” az egyenes vonalhoz képest, legalábbis a gyakorlatlan felhasználó kezében. Ez a negatív oldal. Van azonban pozitívum is, amiazonnal kiugrott, ahogy a kés belemart az első ceruzába. A kiridashi ugyanis skandi késekkel azonos eredményességgel harapja a fát, nagyon jó metszőképességgel rendelkezik. Öröm volt vele dolgozni… kivéve a tollaság faragást. Ott az agresszív harapás nagyon megnehezítette a dolgomat, nem akartak kunkorodni azok a forgácsok. Végül fogást váltottam, átvettem a balomba a kiridashit (hogy az élezett oldala forduljon lefelé), és így már sikerült eredményeket is elérnem. Ma már a jobbommal is tudok egész korrekt tollasáságat készíteni a késsel, de sokat kellett gyakorolnom.
A tesztelést madzag, illetve műanyag vágásával és szendvics készítéssel folytattam. Minden említett feladat korrekt módon kivitelezhető volt a kiridashival, bár meg kell vallanom, hogy kenyér kenésre nem ez a legideálisabb pengeforma. Körülbelül ugyanarra alkalmas, amire a Mora Precision, csak a hegye nem rendelkezik annyira jó áthatoló képességgel. Valószínűnek tartom, hogy a hegy visszafogottságának biztonsági okai is lehettek az eredeti, iskolákban is használt kiridashik esetében, hogy csökkentsék a sérülések kockázatát.
A pengehát kialakítása olyan, hogy kisebb kaparásokra is alkalmas, de szikravetőt csak nagy nehézségek árán tud megindítani. Emiatt teljes értékű túrakésnek nem tudom nevezni, mondjuk az is igaz, hogy rendes kaparóélt csiszolni rá még házi eszközökkel sem egy nagy kunszt.
Természetesen kartont és csomagoló anyagokat is vágtam a késsel. Ezen a téren kiválóan teljesített, ezzel a leélezéssel, a 2 mm-es pengevastagsággal úgy szelte az elé helyezett akadályokat, ahogy a legjobb sniccerek szokták.
Talán korábban illett volna említenem, hogy a kés a hagyományos jellegének megfelelően markolattüskés megoldással készült, tehát a penge nem fut végig teljes hosszában a markolaton. Én mostanában kifejezetten örülök ennek a technológiának, mivel így jóval könnyebb tud lenni az eszköz. Persze strapabírásban nem veheti fel a versenyt egy full tang késsel, de ez a kicsi kés természetesen nem is a feszegetésre meg az ütőfázásra van kitalálva. Ez utóbbi tevékenységeket persze nem erőltettem a tesztidőszak alatt.
A próbaidő végén még farigcsáltam ezt-azt a gyerekeknek a késsel, aztán megvizsgáltam, mi maradt az éléből. Még mindig vitte a szőrt, és akadálytalanul szelte a fénymásolópapírt, amin meg is lepődtem, mert nem számítottam ilyen jó éltartásra egy egyszerű szénacéltól. A feketeleves viszont az volt, hogy bár nem végeztem extrém döfködést vele, a hegy utolsó néhány tizedmillimétere bizony kipattogzott. Ez azért különös, mert a hegy kialakítása finoman szólva sem agresszív, így én jobb strapabírásban reménykedtem ezen a téren. A helyreállítás nem igényelt nagy energiabefektetést, gyémánt lapon, kis bőrözéssel hamar megoldottam a problémát. Elmondható tehát, hogya Kanetsune Kiridashi pengéjének éltartása nagyszerű, viszont az él stabilitása, illetve a hegy tartóssága nem igazán meggyőző.
Aki EDC eszközként gondol a kiridashira, nem alkalmi erdőjáró „hátizsákos” kiskésként, mint én, annak a napi hordás kapcsán kisebb-nagyobb nehézségekkel kell szembesülnie. Ezek a nehézségek a mutatós, de problémás élvédőből fakadnak. Az élvédőn nincs semmiféle csiptetési vagy csatolási lehetőség, a pengén lötyög is, nem rögzül rá az acélra, ráadásul ahhoz képest, hogy fából van, iszonyú hegyes. Így nem lehet övre fűzni, nyakában hordani, stb. csakis a zsebre vágás a megoldás, amihez azért viszonylag nagy és vastag anyagú zseb kell. Én lecsiszoltam egy kicsit az élvédő hegyét, így már nem annyira vészes a hordása, de gyári állapotában azért át tudja bökni a vékonyabb farmernadrágot. Így EDC késként csak fenntartásokkal lehet ajánlani, aki budget kategóriás kiridashi formájú vágóeszközzel szeretne a mindennapokban tevékenykedni, az lehet, hogy egy OLFA CK-2 sniccerel jobban jár.
Összességében a „wabi sabi” kifejezés ugrott be számomra a Kanetsune kiskése kapcsán. Ugyebár a wabi sabi a japánok szépségről alkotott felfogásának egyik megnyilvánulása, mely szerint semmi sem maradandó, semmi sem befejezett, és semmi sem tökéletes. Ez az eszmény a tökéletlenség és a múlandóság elfogadásában rejlő bölcsességet illetve szépséget ragadja meg. A Kanetsune Kiridashi az én olvasatomban pont ezt képviseli. Nem szimmetrikus, nem tökéletes, és nem az örökkévalóságnak lett kitalálva. Az élvédője túl laza és hegyes, a pengéje sérülékeny és a hegye sem a legesztétikusabb. Mégis, minden hibája ellenére egy kompakt, szerethető, kiválóan használható, és kényelmes kiskés, ami nemcsak japános kinézetű, hanem egy japán cég által Japánban gyártott eszköz.
A nagy kérdés már csak az, hogy tartósan lecserélem-e a fényképezős családi túráinkon erre a késre a korábban használt Mora Precisionömet? Jobb kés-e a könnyed erdei utakra a japán kiridashi, mint a svéd precíziós fix? Ha objektíven nézem, akkor semmiképpen… viszont ez a késezős hobbi sohasem a racionális döntésekről szólt, és nálam továbbra is tombol a Japán-mánia, szóval a Kanetsune Kiridashi marad, a Mora Precision pedig hamarosan kisorsolásra kerül a Kedves Olvasók között.
Ha szeretnél egy picit használt Mora Precisiont ingyen, nincs más dolgod, mint 2025 november 17-ig jelen cikk alá bekommentelni a Facebookon, hogy „Kell az a Mora!”, és már részt is veszel a sorsoláson!
Üdvözlettel: dr. Smiri Sándor